Kisegítő lehetőségek

Ugrás a tartalomra

Felzárkóztató és Tehetségkutató Program

Közzétéve:

2024. december 14-15. között Szilvásvárad ad otthont a Díjlovagló Szakág által szervezett Felzárkóztató és Tehetségkutató Program edzőtáborának!

Az élsport is az alapoknál kezdődik – ebben pedig kulcsfontosságú szerepük van az egyesületeknek és a régióknak.

A Magyar Lovasszövetség Díjlovagló Szakbizottsága az Agrárminisztérium támogatásával felzárkóztató és tehetségkutató programot hirdet a téli szezonban. Ennek keretében öt top edzőt biztosít a régiók számára összesen 10 edzőtábor keretén belül. A program 2024. december és 2025. január folyamán két napos edzőtáborokból áll az ország összes régiójában. Az edzőtáborokat III-as szintű, illetve kiemelt díjlovas edzők tartják. Jelentkezhet korosztály és képzettségi szint megkötés nélkül minden díjlovaglás iránt érdeklődő lovas. Az edzőtáborban az edzések díjmentesek, box igénylés esetén annak díja a lovast terheli. Az edzőtáborokban a résztvevő lovasok létszáma 10 lovas / helyszín / időpont. Nézők és érdeklődők korlátlan számban vehetnek részt.

A program távlati célja, hogy a lovasok fejlődési lehetőséghez jussanak minden régióban és eredményesen képviseljék régiójukat a versenyévad további részében.

Decemberi időpontok és helyszínek:

2024.december 7-8. Kecskemét/ Hírös lovarda (Kövy András)
2024.december 7-8. Balatonvilágos (Ács Róbert)
2024.december 14-15. Szilvásvárad (Komjáthy György)
2024.december 14-15. Sóskút (Pachl Péter)
2024.december 14-15. Ágfalva (Szeicz Erika)

A jelentkezés ( https://forms.gle/H9piNPcLayzZ97P78 ) a kérdőív kitöltésével történik, melynek határideje 2024. november 25. A kérdőív része egy pár mondatos "motivációs levél". Abban az esetben, ha egy adott edzőtáborra túljelentkezés van, a Szakbizottság a motivációs levél alapján dönt arról, hogy kik vehetnek részt a tréningen.

Várunk minden lelkes díjlovast szeretettel.

 
 

 

 

EGYÜTTMŰKÖDŐ PARTNEREINK

Agrárminisztérium

Agrárminisztérium

Honvédelmi Minisztérium

Honvédelmi Minisztérium

Készenléti Rendőrség Nemzeti Lovas Diszegység

Készenléti Rendőrség Nemzeti Lovas Diszegység

INEOS GRENADIER

INEOS GRENADIER

Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem

Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem

vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandárja

Vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandárja

Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség

Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség

Országos Polgárőr Szövetség Lovas és Kutyás Tagozata

Országos Polgárőr Szövetség Lovas és Kutyás Tagozata

gróf Nádasdy Ferenc Huszárosztály

Gróf Nádasdy Ferenc Huszárosztály

Óvári Gazdászok Szövetsége

Óvári Gazdászok Szövetsége

Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar

Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar

Nemzeti Cirkuszművészeti Központ

Nemzeti Cirkuszművészeti Központ

ClipMyHorse.TV

ClipMyHorse.TV