Rekord áron keltek el a lipicai csikók a szilvásváradi hagyományos őszi árverésen

2020. október 17-18.

Hétvégén zajlott az Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad XXI. Őszi Lipicai Lóárverése.

A 2020-as év a pandémia mellett is fordulatokat hozott a Ménesgazdaság életébe, a szó pozitív értelmében. A hagyományos őszi árverésen rekord összegekért keltek el a csikók, a Ménesgazdaság első Elit Online Aukciója pedig javában tart.

Az eladott csikók rekord összegért, az eddigi árak kétszereséért, 1,5 millió forintos átlagáron keltek el, ami igazolja a vezetőség lipicai fajta presztízsét és ezzel értékét növelni hivatott törekvéseit. Az árverési bizottságot dr. Pataki Balázs, Pataki Gergő és Dallos Gyula miniszteri biztos is megtisztelte jelenlétével és hozzáértésével.

Történelmi pillanatokat is átélhetett a teltházas fedett lovarda közönsége. Először mutatkozott be a nagyközönség előtt a Honvéd Huszár Díszalegység Előkészítő Törzse egy lovas karüsszel formájában. Az alegység 2020 július elsejei megalapításával 1945 óta először ülhetett lóra honvéd huszár.

A bemutatóba, mely Pénzes Gábor főhadnagy és kiképzésvezető irányításával zajlott, Pénzes Levente is bekapcsolódott.
 A hat résztvevő ló többsége nyár elején került le a Bükk-fennsíkon elterülő Csipkéskút csodálatos környezetéből, így különösen értékes volt az alig néhány hónapja kiképzés alatt lévő lovak bemutatója.
Az árverés mindkét napját az MH BHD Helyőrség Zenekara nyitotta meg.

A ménesgazdaság lovastorna csapata is bemutathatta tudását. A csapat minden tagja helybéli tanuló, legtöbbjük a Kincsem Nemzeti Lovasprogram keretein belül ismerkedhetett meg a lovaglással.

Forrás: https://riderline.hu/magazin/2020/rekord-aron-keltek-el-a-lipicai-csikok-az-allami-menesgazdasag-szilvasvarad-hagyomanyos-oszi-arveresen