Magyar | English

Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad
Fajta története
Eladó lovak
Árverés
Törzskancák
Törzsmének
Sportlovak
Szekciók
Ménesgazdaság
Lipicai
Gidrán
Dallos Andor: XVIII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok


Szilvásváradi siker a gidrán-tenyésztésben is


Leépülő állattenyésztési ágazat, magas színvonalú tenyésztő-kultúra. Ezt az ellentmondást oldotta fel ismét a május 6-8-án, Hódmezővásárhelyen rendezett XVIII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítás.


A rendezvény a genetika-, a tenyésztő-tudomány világszínvonalú csodáiról szólt.
Eljöttek állataikkal az előremenekülő talpon maradók, akik a jó hírük keltését, a PR-, a marketing- és a reklámtevékenységet fontos, előrelendítő erőnek tartják.
A mintegy 160 ezer négyzetméteres, impozáns kiállítói területen minden eddiginél több, 405 szakmai kiállító – állattenyésztő, agrárszolgáltató – jóvoltából az agrárium szinte valamennyi ágazatával találkozhattunk a kiállításon.
A már közel két évtizedes hagyományokkal rendelkező seregszemle leghangsúlyosabb területe az állattenyésztés.
Az egyes állattenyésztési ágazatok kiemelkedően nagyszámú és kitűnő minőségű tenyészállatokkal képviseltették magukat.
A kiállítás egyik fő érdeme és üzenete – mint ahogy azt Feldman Zsolt a Vidékfejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára is kiemelte – a magyar termékek, a magyar mezőgazdaság érdekeinek képviselete volt.

A „Termékdíj a Magyar Mezőgazdaságért” pályázat az idén minden eddiginél több érdeklődőnek keltette fel a figyelmét.
Az állattenyésztéssel kapcsolatos pályázatokat három kategóriában értékelték. A harminckét pályaműből a legtöbb – tizenhárom – a takarmányozás kategóriában érkezett.

A szakmai zsűri a hazai takarmánygyártó vállalkozások közül első helyre sorolta a Bonafarm-Bábolna Takarmány Kft-t.
A cég a tavalyi Nagydíj mellé az idén Termékdíjat nyert.

A díjazás „közvetett szilvásváradi siker” is.
Honnan a kapcsolat? Onnan, hogy lovaink bábolnai takarmányokat – köztük a Lázár-testvérek nevével fémjelzett Mythos lótápot – is fogyasztják.


Főszerepben a Gidrán

A Dél-Alföld hazánk történelmileg nagy hagyományokkal bíró lótenyésztési körzete. Az innen eredeztethető hagyományos lófajtáink bemutatására, népszerűsítésére a vásárhelyi kiállítás mindig nagy hangsúlyt fektetett.
A Furioso-North Star és a Nónius mellett az idei esztendőben kiemelten a Gidrán került bemutatásra, mely a nyolc közül az egyik védett, történelmi lófajtánk. Lóhungarikum!
Dr. Ócsai Imre professzor, kiváló lótudósunk – lovasgenerációk tanítója – szerint nincs még egy magyarországi lófajta, amelynek hasznosításáról, hasznáról, sőt már kialakulásáról is olyan különböző vélemények, nézetek, hagyományok terjedtek volna el, mint a gidránról.
A Mezőhegyesen kitenyésztett és 1855 óta önálló fajtaként elismert gidránt elegáns huszárlóként ismerte meg a világ.

A fajta elkötelezett, kitűnő tenyésztői által 45 gidrán került felvezetésre.
A különböző kategóriákban bírált lovak bemutatásán keresztül az érdeklődők Mihók Sándor és Bartók László sokszor szenvedélyes hangvételű szakkommentátorok segítségével teljes képet nyerhettek a fajtáról, annak kialakulásáról, értékeiről, napjainkban betöltött szerepéről, jelentőségéről.
A hánytatott sorsú, sokszor a megsemmisülés határára sodródott lófajtánk a látottak alapján ismét magára talált. Megnyugtató volt a kép, hogy e teljesítményre termett fajta fenotípusosan is homogén képet nyújtó egyedei követték egymást a háromtagú – Dr. Nagy Tamás (Románia), Mátyás István, Vörös József – bíráló bizottság előtt.

Valamennyi tenyésztő nyilván a legkiválóbbnak ítélt lovait mutatta be a kiállításon és a fajta egészére vonatkozó összkép ennyire nem kedvező, de az itt megmutatkozott egyöntetű szemlélet és tenyésztési irány, záloga a további fejlődésnek.
A tetszetős, nemes, szilárd szervezetű gidránok nem csak lótenyésztési hagyományaink megőrzésében játszanak főszerepet, de sokoldalú, a modern lovassportokban való használhatóságukkal is kitűnnek.
Sajnos olykor, hogy lovaink igazi értéke és eredményessége beigazolódjon végleg vagy jobb esetben csak átmenetileg külföldi lovas kezére kell adnunk.
Így történt ez a kiállítás Lótenyésztési Nagydíját kiérdemelt 190 Gidrán XI-4 (Sóhaj) esetében is, „aki” military szakágban angol lovasával 2004-ben a fiatal lovak világbajnokságán a terepnap győztese lett. A sor ezzel nem ér véget, hiszen a 183 Gidrán XI-16 (Ima) szintén militaryban holland lovassal szerepelt évekig a holland nemzeti válogatottban, és ért el kitűnő eredményeket.
Tenyésztési feladatok mellett, annak okszerűsége érdekében, sajnos egyre szűkülő anyagi keretek ellenére a jövőben is meg kell találnunk a lehetőséget, hogy ez a kitűnő magyar fajta bizonyítani tudja, hogy nem csak a múlt elegáns huszárlova, hanem napjainkban is helytállni képes eredményes sportló. A kiállítás gidránokra alapozott lovas bemutatóján a nézők meggyőződhettek, hogy az impozáns megjelenés mellett ezek a lovak kitűnő munkakészséggel is rendelkeznek mind nyereg alatt, mind pedig fogatban.

Az Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad Marócpusztai Gidrán Törzstenyészetéből felvezetett lovak eredményei:

Lótenyésztési Nagydíj:
190 Gidrán XI-4 (Sóhaj)    1996. évi kanca

Fedezőmének:
1. hely: Gidran Cselszövő I-24 (Kártyás)

Kancák:
I. korcsoport:    3. helyezés: Gidran XXIV-120 (Sellő)
II. korcsoport:   2. helyezés: Gidrán XXIII-43 (Borvirág)
III. korcsoport:  1. helyezés: Gidrán XI-4 (Sóhaj)

Az elért eredményekre méltán lehetünk büszkék, hiszen egy rendkívül kiegyenlített rangos mezőnyben sikerült elérni.

Előre tekintünk

Tenyésztői munkánk mellett az Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad minden szándéka szerint részt kíván venni a kiemelkedő lovas programokban.
Mindenekelőtt a lovastársadalom valamint a legmagasabb szintű politika fogadókészségével és támogatásával induló Új Nemzeti Lovasprogramban igyekszünk közreműködni. Az őshonos fajták tenyésztésében a tenyésztésszervezésben, az oktatásban, a lovasturizmusban, a lovashagyományok területén és a lovasiparágban (kocsi-, nyereg-, szerszámkészítés) szerzett gyakorlati tapasztalatainknak közreadását tudjuk felajánlani. A ló és a mezőgazdaság, jelesen a környezetkímélő legelőgazdálkodás, valamint a lótenyésztés gyakorlati körülmények között megvalósuló munkahelyteremtő jelentőségéről, kézzelfogható eredményéről is igyekszünk számot adni.

A Nemzeti Vágtán a lipicai és gidrán lovainkkal igyekszünk gazdagítani a nemzetközi színvonalúra  tervezett programot.

Természetesen gőzerővel készülünk a július 29-31-én Szilvásváradon megrendezésre kerülő, immár hagyományos fogathajtó versenyre és éjszakai show-műsorra.
Minden kedves érdeklődőt szívesen látunk.  





Dallos Andor, igazgató
Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad

 

 
Álláshirdetés - Lótenyésztő-Művezető

Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad felvételt hirdet Lótenyésztő-Művezető munkakör betöltésére.
Feltételek:
– legalább középfokú szakirányú végzettség,
– vezetői gyakorlat,
–elsősorban fogatos lókiképzés és lóhasználat, idegenforgalmi lovasszolgáltatás területén szerzett szakmai gyakorlat.
Felvételnél előnyt jelent:
– nyelvtudás (angol, német),
– C vagy B+E kategóriás jogosítvány,
– alapfokú számítástechnikai ismeretek.

További információk: munkanapokon 8-16 óráig a 36/564-400-as telefonszámon.
Pályázat benyújtásának határideje: 2012. 04. 30.

Aktualitások