Mi legyen a gidrán lóval? A kérdés – 1816-tól jegyzett története során –, már sokszor felmerült a napjainkra legkisebb létszámúra zsugorodott régi magyar lófajtával kapcsolatban. Legutóbb 2005-ben, amikor a Pannon Lovasakadémia további sorsáról döntöttek.

A Kaposvári Egyetem szomszédságában lévő objektumot igen, ám a hozzá tartozó marócpusztai gidrán ménest nem vette át a felsőoktatási intézmény, illetve az Oktatási Minisztérium.

Ebben az időben már nemcsak a génmegőrzést, hanem fokozatosan (újra)fejlődve a lovassportot is szolgálta a maroknyi ménes. Az élvonalbeli nemzetközi military versenyzőkkel való együttműködés révén néhány gidrán sportló sikeres külföldi szereplésének köszönhetően a fajta egyre inkább reflektorfénybe került.

A sárgákról végül is az FVM döntött. Előbb szervezetileg, majd – a feltételek megteremtését követően – ténylegesen is a minisztérium felügyeletével működő Szilvásváradi Állami Ménesgazdasághoz kerül az évjárati csikókkal együtt száz körüli gidrán ló. Amelyek a fajta főménesét, „kristályosodási pontját” alkotják. Miként látja az egybekelést a két legérintettebb szakember: Dallos Andor a ménesgazdaság igazgatója és Jónás Sándor marócpusztai ménesvezető.

- A feladatot ránk osztották – fogalmaz egyértelműen az igazgató. – De ha már így hozta a sors, akkor szeretnénk használni a gidránnak. A reálisan szóba jöhető lehetőségek közül a fajta további sorsára nézve ez a legjobb megoldás. A maróci létesítményekre szemmel láthatóan nem jutott pénz, felújításukra százmilliók kellenének. Száz lónak hosszú távon kevés ötven hektár legelő. Az FVM döntésének értelmében szervezetileg a múlt év kezdetétől tartozik hozzánk, a tőlünk a 300 kilométerre lévő marócpusztai ménes. Úgy gondolom, hogy az itt is, ott is felmerülő járulékos költségek és az ezerhektárnyi terület miatt inkább a szilvásváradi létesítményeket érdemes fejleszteni, de új istállók építésére is szükség lesz.

- Az lenne az ésszerű, ha Marócpuszta és gazdaságunk tápiószentmártoni istállójának eladásából származó pénzt uniós pályázatokkal kiegészítve erre a célra költhetnénk. Állami cégről lévén szó mindenhez értékbecslés, közbeszerzési pályázat szükséges. A tervek készen vannak. Új telepet és felállító istállót építenénk, ahol egy helyen, de természetesen elkülönítve tartanánk a két fajtát. Annyi a közös bennük, hogy mindegyiket régi magyar lófajtáink között tartjuk számon – ahogyan az a Bodó Imre professzor által szerkesztett Eleven Örökség című könyvben is olvasható.

- Ez igaz is, meg nem is. Saját nemzetközi szintű fogatokat képtelenek vagyunk fenntartani, hiszen költségvetésünk egyre kevesebb. Ugyanakkor Lázár Zoltán istállójában öt szilvásváradi tenyésztésű ló áll. Négy még idomítás alatt, egy pedig már a világ egyik legjobb versenyfogatának megbízható tagja. Jelenleg a két ménes együttes költségvetési támogatása kevesebb, mint hajdan egyedül Szilvásváradé volt. Magyarországot egy uniós egyezmény génfenntartásra kötelezi, ez az elsődleges feladatunk. Mind a nyolc lipicai törzset és valamennyi kancacsaládot meg kell őriznünk. A tenyésztés viszont kipróbálás nélkül mit sem ér. Ezen a téren meg kell elégednünk a közvetett információkkal.

- Magyarországon nyolcszáz lipicai kanca van, ennek legfeljebb tizedét tenyésztjük mi. A magánménesekben a lipicai zárt törzskönyve ellenére is jóval nagyobb a sportbéli sikereket előnyben részesítő tenyésztői szabadság. Legalább 350 csikó születik évente, amelyik ilyen-olyan módon gazdára talál. Nem feltétlenül tőlünk veszik meg áfás számláért az utánpótlást azok a fogathajtók, akik egyben tenyésztők is.

- Nem erre utaltam! De ha ez így megy tovább, nem tartom kizártnak, hogy a későbbiekben kettéválik a lipicai ló tenyésztése. A hagyományokat őrző barokk típusra és sportra alkalmasabb atlétikus változatra. A gidrán viszont kifejezetten teljesítményre orientált fajta. Tenyésztésében és menedzselésében szakértőként változatlanul számítunk Jónás Sándor munkájára.

- Az alapidomításhoz igen. A versenyzés azonban más műfaj. A lovasvilágban körülnézve nyilvánvaló, hogy a magánszférához képest mi kismiskák vagyunk. Egy nemzetközi szintű fogathajtót vagy versenylovast aligha lehet „megvenni” egy közalkalmazotti fizetésért. Marad a kooperáció. Lipicai lovainkat a Lázár-fivéreken kívül szeretnénk, ha több sikeres hajtónk is kipróbálná. A gidrán ezen a téren Jónás kolléga segítségével már „megugrotta” a legnehezebb akadályt.

- Valószínűleg színesebb. Nemcsak szürke, hanem sárga lovak is legelnek majd a domboldalakon – üti el mosolyogva a jövőbe látás képességét firtató kérdést Dallos Andor. – Terveinkben olyan lovas központ kialakítása szerepel, ahol színesedhet majd a versenykínálat is. Ezeken természetesen szívesen látjuk a gidrán fajta magántenyésztőit is. Akiknek üzenem: szolgálni, és nem uralni akarjuk a gidránt.

{mosimage}

- Ez így nem igaz! Még a ménes egyetemi időszakában, 1994-ben kerültem marócra, s kezdettől fogva csapatmunkában gondolkodtam. Az utóbbi fél évtizedben ez nemzetközivé terebélyesedett.

- A magyar lótenyésztés és versenyzés szánalmas helyzetében a fajta fennmaradásának egyetlen esélye a nemzetközi helytállás. Így derülhet ki, hogy az eredményes nyugati fajtákkal szemben, mit rejt a 26 generációra visszanyúló hazai tenyésztés. Az államra a versenyeztetésben nem számíthatunk, az öncélú génmegőrzés pedig zsákutca. Itthon Kaizinger Balázs volt az a merész lovas, akivel felcsillant valami, ám a fajta szekerén mégsem sikerült akkoriban eleget mozdítani. Egyszer aztán a fiatal lovak világbajnokságán jött a felismerés: a kemény gidrán, vajon hogyan teljesítene a világ legjobb lovasai alatt. Gidrán Sóhaj így került az angol Fox Pitthez. Aztán a holland Jan van Beck, legutóbb pedig az osztrák Harald Ambros következett a sorban. Sóhaj, Ima, Nimfa nevű gidránjaink velük emelkedtek ki a magyar mezőnyből.

- A versenyzők előbb kipróbálták a lovakat, aztán megmondták mennyi a tarifa. A pénzt szponzorainktól kaptuk, tehát az együttműködésben a hazai magántőke is segített.

- Jónak tartom, hogy tisztán lótenyésztési profilú céghez kerültünk. Sok a hasonlóság közöttünk. Tradicionális fajtáink a fennmaradásukért küzdenek. A magyar lipicai ugyan évtizedek óta sikeres, de újra és újra meg kell küzdenie a nyugati atlétikus félvér fajtákkal, az eurolovakkal.

- Nagy baj lenne, ha egy ember nélkül kártyavárként omlana össze a maróci ménes. A Dunántúlról nem költözöm Szilvásváradra. Családommal szemben tetemes idő-adósságot halmoztam fel, most ők az elsők. Fogalmazhatunk úgy is, hogy én a csapatommal az elmúlt bő egy évtizedben a legjobb tudásommal és az ennél számottevően több hitemmel ennyit tettem hozzá a 200 éves történethez. Ha valamit sikerült megmutatnunk, esetleg bizonyítanunk, akkor már volt értelme a munkának. Dallos Andorral megegyeztünk: tapasztalataimat a jövőben is szívesen megosztom velük. Kutya kötelességünk bizonygatni igazunkat, még akkor is, ha a lovas szakma egy részénél süket fülekre találunk. Abban egészen biztos vagyok, hogy kiváló istállók és igényes körülmények fogadják majd lovainkat Szilvásváradon.

- Az elhelyezésnél sokkal fontosabbnak tartom az ott született gidrán csikók sorsát. A tenyésztési, a kipróbálási és a versenyeztetési szisztéma továbbvitelét. Természeteses tisztában vagyok vele, hogy a választ csak a jövő adhatja meg. Addig viszont a jóhiszeműség alapján marad kölcsönös remény.

- Tegnap. A ménesben most nincs közalkalmazott lovas, belovagló még kevésbé. Viszont kiváló lovasokkal állunk jelenleg is szerződéses kapcsolatban. Kaizinger Balázsra és Kaczor Krisztiánra jó érzéssel bízzuk csikóink képzését és belovaglását.

T. Dögei Imre

Szakértők mondják:

Váczi Ernő (Bábolna méneseinek egykori irányítója):

Döntés után csak a jobbító szándéknak van helye. A gidránt kialakító és tulajdonságait megalapozó mezőhegyesi röghatásra hivatkozó és a Szilvásváradra helyezést emiatt kritizáló szakemberekkel nem értek egyet. A Bükkben is jó helye lehet a fajtának. Lótenyésztői büszkeségemet viszont sérti, hogy megtörik a szilvásváradi tájhoz szervesen hozzátartozó lipicai ménes egysége. Furcsa lesz egymás mellett a két eltérő karakterű lófajta.

Pataki Balázs (MgSzH Lótenyésztési Igazgatósága):

A kis létszámú fajta legértékesebb méneséről van szó. Legalább negyven gidrán kanca kellene a szakszerű tenyésztői munkához. A szóba került számos rossz megoldás közül a szilvásváradi elhelyezés a legkevésbé kedvezőtlen. A tervek jók, nyugodtabb lennék viszont, ha a közbeszerzési pályázatot már kiírták volna. A gidrán jelenlegi helyzetét olyan üzlethez hasonlítanám, amelyiknek a kirakatában szép árut kínálnak, ám a boltban nincs elég portéka.