A gidrán lófajta Mezőhegyes rögén, elődeink tudásával, a klasszikus vonaltenyésztés  eredményeként, a szigorú hátas használat formáló erejével kialakult lófajta. Gyakran származtatják 1785-től, a ménes alapításának évétől.

A szakmai közvélemény is az 1816-os esztendőt, Gidrán Senior Bábolnára kerülésének évét tartja emlékezetében. A valós helyzet ellenben az, hogy a gidrán törzs létrejöttében a Bábolnáról Mezőhegyesre került ivadékok, főként Gidrán II, még inkább az 1825-ös születésű Gidran VII. játszottak szerepet, de ez idő tájt nem is a genetikai hovatartozás vezérelte a párosítási elveket.

Bár Lobkowitz altábornagy 1855-ben (más források szerint Hardegg altábornagy és előbb) áttért a ménesek származás szerinti csoportosítására, és az addig sárga ménesnek mondott állomány döntően gidrán származású volt, mégis a kiegyezés körüli időkig a fajtakérdés háttérbe szorult.

A ménesben is, vagy az esetenkénti kiállításokon, törzskönyvi tervezetekben a használati jelleg (hintós, könnyű kocsiló, gazdasági típus, hátas) került előtérbe.
Ezt követően felgyorsult a célirányos vonal- és családtenyésztés, a sárga ménesből egy nehéz hátasló típus alakult ki, amelyet 1885-ben az osztrák hadügyminisztérium önálló fajtának minősített. A gidrán ettől az időponttól indult el dicsőséges jövője és szörnyűséges kálváriája felé.

A fajta állománya sohasem haladta meg a 150 kancát, a XX. század fordulóján 100 törzskancában stabilizálódott. Ez a létszám lehetővé tette a ménutánpótlást és a 16 eredeti kancacsalád tudatos tenyésztésben tartása elegendő változatosságot eredményezett.