Kiváló hétvége zárult a Szilvásvárad Masters Nemzetközi Fogathajtó Versenyen

A Szilvásvárad Masters Nemzetközi fogathajtó verseny vasárnapi versenynapján

CAI 3* négyesfogatok közül a svájci Jerome Voutaz három hibaponttal fejezte be az akadályhajtást, azonban a maratonban nyújtott teljesítményét így sem tudták felülmúlni. A szilvásváradi színekben versenyző Váczi István és fogata 7. helyen zárta a versenyt.

CAI 3* kettesfogatok kategóriájában a győztes a Szilvásváradot képviselő Dani Marcell, aki mindhárom nap kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott lipicai fogatával. A második helyen Dr. Tóth Andrea, harmadik helyen a szintén szilvásváradi Penzer László végzett lipicai lovaival.

CAI 3* egyesfogat kategóriában az osztrák színekben versenyző Martina Reingruber nyerte 48-as számú fogatával, a második helyen Vinzenz Dobretsberger végzett, a harmadik legjobb teljesítményt szintén Martina Reingruber érte el.

A hétvégi verseny egyben a Magyar Bajnokság döntője is volt a kettes-és négyesfogatok részére. A négyesfogatok kategóriájában ifj. Dobrovitz József lett a bajnok, a második helyen édesapja, Dobrovitz József végzett, a dobogó harmadik fokára Lázár Zoltán állhatott.

A kettesfogatok kategóriájában Dani Marcellt avatták bajnokká, a második Dr. Tóth Andrea lett, harmadik Penzer László.

Az OB csapatversenyében a négyesfogatok közül a Vecsési SE versenyzői ( Dobrovitz József, ifj. Dobrovitz József, Vida József) nyújtották a legjobb teljesítményt.

A kettesfogatok csapatversenyében az első helyen végzett a Dél-Dunántúli Régió versenyzői (Domsa Dalma, Dr. Tóth Andrea, Kákonyi Norbert). A dobogó második fokára a Szilvásváradi LSKE versenyzői állhattak: Cseri Dávid, Dani Marcell, Penzer László.

294555445_5195860190461881_4535199737572083278_n.jpg

 

294802644_5195860227128544_7364295634503775087_n.jpg

 

294504384_5195860250461875_7635378687313162200_n.jpg

Fotók: Császár Fotó